"Itt van az ősz, itt van újra..."

Szürke, búskomor felhők, csendes szitáló eső, sárguló falevelek, egyik nap 30 fok, másik nap már 15, tétlenül álldogálás reggelente a ruhásszekrény előtt, pumpkin spice latte-szezon.

Ismerős ugye?

sarkvidék Ramlán 
(a napsütés ne tévesszen meg senkit, mediterrán átverés)

Már épp panaszkodni akartam, hogy a 2 hónapnyi konstans 35 fok, meg a 75%-os páratartalom után bármit megadnék egy-két napnyi 15 fokért, amikor Gozóra is lecsapott a "megváltó" orkán. 5 napig folyamatosan, maximális erővel fújt a szél, amitől még az óriási kompok is úgy ringatóztak a tengeren, mintha papírhajók lennének. Néha bónuszként még egy kis esőt is kaptunk hozzá. És olykor bizony jólesett hosszú nadrágot meg pulcsit venni, ami itt szeptember-októberben legalább akkora "hűha!", mint nálunk a hó márciusban.

A partokon szinte mindenhol lengett dupla piros zászló, ezzel jeleztük a strandolós kedvűeknek, hogy nem ajánljuk a fürdőzést. Persze mindig akadnak kivételek, akik szeretik kipróbálni a természet hullámmedencéjét...

Legemlékezetesebb esetem Ramlán történt egy kellemes(nek induló) szombat délután. A nap már sütött, de a szél továbbra is erősen fújt, ami óriási hullámokat (dupla piros zászlót) és sarkvidéki éghajlatot teremtett a vízimentős torony tetején. Míg mi a pulcsi-törölköző kombinációval próbáltunk ellenállni, szemünket le nem vettük az egyre messzebbre merészkedő hullám-huszárokról.
Békés tengervizslatásunknak 5 ember vetett véget, akik a torony felé rohanva kiabálták, hogy jöjjünk gyorsan, mert nagy a baj, "valaki csapdába esett a szikláknál". Mint az őrült kaptam fel a rescue can-t (ami nem volt a legokosabb döntés, szikláknál ugyanis teljesen használhatatlan) és rohantam. Azt hiszem valahogy így nézhet ki a Baywatch-os jelenet a valóságban, egész Ramla bámult. A ruháimat már nem tudtam filmesen letépni; a pulcsi a fejemre szorult (hát persze :D ) és a rádió is rajtam volt. 

A helyszínen, kiszolgáltatva a hullámok erejének egy kétségbeesett német férfi kapaszkodott az úszózóna határát jelző kötélbe (ez volt a szerencséje). Bemenni érte egyenlő lett volna azzal, hogy együtt kenődünk fel a közeli sziklákra, így szóban próbáltuk kinavigálni a kötél mentén. Életem egyik leghosszabb 30 másodperce volt mire végre elérhető távolságba került és kihúzhattuk a vízből... A kisebb sokkon, meg néhány horzsoláson kívül nagyobb baja szerencsére nem esett, de az övéhez hasonlóan az én pulzusom is 130 körül lehetett...

szeles időben működik a tengeri igazságszolgáltatás (bár néha az ártalmatlan fajtákat veti partra a víz)

lóversenypálya, mert bizony ilyen is van Gozon

Október kezdetével 5 parton megszűnt a vízimentős szolgálat; Ramla az első héten még üzemelt, most már csak Blue Lagoon-ban akciózunk. (Persze továbbra is lehet mindenhol fürdeni, csak mi nem vagyunk a helyszínen. :) )
Az aktív partok számának csökkenésével az én vízimentős műszakjaim száma is lecsökkent, amit szomorú sóhajtásokkal vettem tudomásul. Plusz energiámat az ERRC HQ (bázisunk rövid neve) munkálataiba fektettem. A megérkezésem előtti hirtelen vezető(ség) váltás hagyott némi nyomot maga után, így mindig elkél egy segítő kéz a papírmunkában. Ezen kívül beindult az őszi szezon a mentős szolgálatok terén: úgy tűnik a máltaiak ősszel elkezdik használni a lóversenypályát, sőt a lóversenyek mellett motocrosst is rendeznek. 

Kathrinnal ugyanakkor kihasználtuk a fennmaradó időt, hogy ismét átlátogassunk Máltára, várost nézzünk és megdobjuk a vércukrunkat néhány elképesztően finom süteménnyel.

Az elmúlt időszakban volt alkalmam kipróbálni egy egészen új dolgot, a búvárkodást. Ez hivatalosan engedélyhez kötött, amit egy elméleti és gyakorlati tanfolyam előz meg, de mivel az egyik ERRC-s vezető (Matthew) búvároktató, részt vehettem egy "próba búvárkodáson". (amiből végül kettő lett, és remélem még sok száz követi majd! :) )
Első alkalommal Xwejni Bay-re mentünk (a vízimentős vizsgám ikonikus helyszíne). Kaptam egy gyors és hatékony eligazítást a felszerelés kapcsán, összeszereltük az oxigénpalackomat meg a speckó búvármellényt és már indultunk is a tengerbe. Kathrin is velünk tartott, ő még az utazása előtt, Németországban megszerezte a búvárengedélyét. Amellett, hogy volt bennem egy kis izgalom, és nagyon koncentráltam arra, hogy mindent helyesen használjak, és levegőt se felejtsek el venni, fantasztikus élmény volt! Kb. 40 percet töltöttünk a víz alatt, és bár nem mentünk 15 méternél mélyebbre a látvány így is leírhatatlanul szép volt! A sok hal és tengerisün mellett egy kis polipot is láttunk (néhány perc erejéig el is tudtuk kapni). Matthew mutatott pár búvártrükköt is, amiből egyet rögtön kénytelen voltam alkalmazni, mert a szemüvegem szép lassan elkezdett megtelni tengervízzel. Ezt a problémát a búvárok víz alatt oldják meg, és mivel világéletemben "csendes ötös" voltam fizikából (azaz érteni nem mindig értettem, de igyekeztem megtanulni :D ) sajnos nem tudom elmagyarázni a technika fizikai hátterét. A lényeg annyi, hogy 15 méter mélyen is meg lehet ezt oldani, ha közben az orrodon folyamatosan fújod ki a levegőt.

Második alkalommal Hondoq Bay-re látogattunk. Ez a helyszín annyiban különbözik Xwejni-től, hogy míg ott fokozatosan tudsz besétálni a vízbe (kezdő búvároknak a legideálisabb), addig Hondoq-on be kell ugranod. Ugráltam én már itt augusztusban sötétedés után, így azt gondoltam nagy meglepetés nem érhet búvárfelszerelésben sem. Nos tévedtem. Az előző esti vihar szépen feltöltötte a területet medúzákkal, amit beugrásom után néhány perccel meg is tapasztalhattam. Éles fájdalom és zsibbadás a bal karomban, majd mikor önkéntelenül elrántottam egy újabbat kaptam hátulról. Körbevettek minket a kis semmirekellők...

Mi tagadás, egy kisebb pánik lett úrrá rajtam. Eddig csodával határos módon elkerültem a medúzacsípést, és az első élmény a teljes búvárfelszereléssel meg az oxigénreductorral a számban a vártnál még kellemetlenebb meglepetésként ért. A vízből kimászás szóba sem jöhetett, ha pedig tovább mocorgok ki tudja mennyit kapok még... A helyzetet felmérve Matthew rögtön javasolta, hogy menjünk le a víz alá. Miután az agyam feldolgozta az információt és rájöttem hogyan kell levegőt venni elkezdtem a merülést. Leérve a tenger fenekére felnéztünk és 8 apró medúzát láttunk a felszínen lebegni. A partról szinte esélytelen lett volna őket kiszúrni. Néhányat még kerülgettünk lent is ("búvármedúzák", mindenhol ott vannak...) aztán szép lassan megnyugodott a környezet és vele együtt én is, csupán a bal felkarom indult enyhe zsibbadásnak.

medúzák ide, vagy oda Hondoq Bay kipipálva, alig várjuk a következőt! :)