Csak idő kérdése volt - tavasz, barátok, levezetett szülések, egy új képesítés és búcsú Észtországtól

Mielőtt bárki azt hinné, hogy eltűntem és eltemetett a hó, meg az északi depresszió, jelentem itt vagyok! Az utolsó bejegyzésemnek tervezem ezt, és nem vállalok felelősséget a hosszúságért (előre szóltam). :)

Azt hiszem 2 hónap kellett ahhoz, hogy némileg aklimatizálódjak, főleg lelkileg. Az április (mégha olykor hóval borított is volt) sokkal több pozitív élményt tartogatott, mint amennyire számítottam. 

A kollégiumi társaságunk talán február óta először mozdult ki közösen, kollektíven MINDENKI. Ennek apropója az volt, hogy búcsút intettünk Juttának, a belga szülésznő lánynak, aki visszatért Belgiumba, hogy lediplomázzon (nem irigylem). A különleges estét a spanyol lányok kezdeményezték és ez a déli vidámság meg életkedv gyorsan átragadt mindenkire (pluszban segített a házi készítésű valenciai koktél, amit helyi alapanyagokból állítottak össze, nem spórolva az alkoholos összetevőkkel). Szóval móka, kacagás volt, de tényleg! Mivel a kollégiumban erősen él a "no party!" szabály, így csak fél 12-ig dübörgött a spanyol zene a konyhában, utána illedelmesen tovább álltunk.

Áprilisra mondhatni belerázódtam a Pelgulinna szabályaiba is; megtanultam 10-ig számolni észtül (segítségemre volt a szülés egy bizonyos szakasza - learning by doing), határozottan fellépni angolul és tudtam melyik mentoromnál milyen munkastílusra számíthatok. Úgyis mondhatnám, hogy az április volt a kedvencem, a kedvenc mentorommal! Szültünk kádban, oldalt fekve, térdelve, zenére, hajnali hírekre, és egy olyan szobában, ahol unaloműzőként még plazma TV is van. Voltak rohanós, éles helyzetek, visszatartott légvételek és szülői örömkönnyek is.
Egy 16 órás műszak után egyszer leültettek varrni is, amihez a szervezetemben levő összes maradék koffein-molekulát segítségül kellett hívnom. Ebben nem lettem profi (mármint a varrásban), de kezdetnek nem volt rossz tapasztalat. (Itt amúgy ezt a suliban nem gyakorolják, mindenki a kórházban tanulja meg.) Sok másban viszont fejlődtem, és bár az ember ebben a szakmában holtig tanul, jó érzeni azt a növekvő magabiztosságot, amit egy-egy helyzetből merítesz. 

Április közepén ért véget a szoptatós kurzus is, ezúttal a 3 napos tréning Tallinnban volt. Sütött a nap, csicseregtek a madarak, egyszóval mindent valahogy jobb színben láttunk, mint a borongós, fagyos helsinki bemelegítőn márciusban. Az online teszt mellett vizsgafeladatként egy adott témáról kellett kreatív prezentációt tartanunk kisebb csapatokban. A vegyes (finn-észt) összeállítások miatt a felkészülés kisebb kihívás elé állított minket, de hála a modern technológiának, a WhatsUp csoportunknak, egy megosztott Google Drive mappának és a túl lelkes önmagamnak áthidaltuk a távolságot és mindent megoldottunk. :D Míg mindenki konszolidált prezentációkkal készült, addig mi rittyentettünk mellé egy társasjátékot is, ami a vártnál sokkal nagyobb sikert aratott. (Pedig a prezentáció-hegyek után nagyon próbáltuk rejtegetni.)
Egy jelképes oklevél átvételével zártuk a kurzust, valamint ellátogattunk a kelet-tallinni kórház szülészetére is.

  

Egy kis visszatekintés Helsinkibe

Szintén ebben a hónapban volt szerencsém részt venni néhány egyetemi szimulációs órán is, amik (köszönhetően az egyik volt tanáromnak, aki időről-időre itt vendégoktatóskodik) nagyrészt angolul és szuper hangulatban folytak.

Az április vége már csendesebb napokat hozott. Búcsút intettünk a portugáloknak egy újabb fergeteges koli-buli keretében, ami olyan jól sikerült, hogy másnap a konyhaajtón egy A4-es lapon várt minket a figyelmeztetés, hogy "ez elő ne forduljon mégegyszer".
Tallinn, nem hazudtolva meg magát megajándékozott minket egy kis hóval, én pedig egy lappangó mandulagyulladással elmentem kirándulni. A kirándulás során Észtország 3 ikonikus helyszínét jártuk be: a räkvere-i középkori várat, Käsmut, az egykori tengerparti halászfalut, és a Lahemaa Nemzeti Park egyik leghíresebb részét, a Viru mocsarat. Az idővel piszok nagy szerencsénk volt, szinte már megsültünk a kabátban, plusz szuper társaságra leltem a kollégium 2 új lakója Neza és Malena személyében.

Räkvere

Autentikus középkori ebédünk
 a räkvere-i várban

Käsmu

Lahemaa Nemzeti Park, Viru mocsár

Az azt követő napot az ügyeleten töltöttem, ahol kiderült, hogy szerencsére nem bakteriális a mandulagyuszi, én pedig a hatástalannak tűnő Strepsils-kúra miatt új gyógymódok után néztem. Öt napig tartott a kilábalás, az első két napot senkinek nem kívánom... De túléltem és beköszöntött a május.

Május a "megyek haza" hónap, amit nagyon vártam már. Rengeteg kérdés foglalkoztat a jövővel, meg a következő lépéssel kapcsolatban, de elhatároztam, hogy az utolsó napokban félreteszem őket. 

A kollégium Erasmusos szintje is szép lassan kiürül, a spanyolok és a portugálok távozásával szinte tapintható a csend, ami szokatlan érzés, ha az ember füle hozzászokott, hogy a zuhanyzóból és a konyhából is szólnak a latinos dallamok, és a drága kolitársak suttogást nem ismerve rongyolnak végig a folyosón a nap bármely időszakában. 

Ha összegeznem kéne vegyes érzésekkel és élményekkel intek búcsút Észtországnak. Kicsivel több, mint 3 hónapot töltöttem itt, és annak ellenére, hogy szakmai szempontból nagyon hasznos volt, sokkal nehezebbnek éltem meg, mint Máltát. Ugyanakkor rengeteg apró pozitív élmény ért, amik ellensúlyozzák a nehézségeket. Van az a mondás miszerint "Az emlékek utólag megszépülnek.". Nos azt hiszem az enyémek már most elkezdtek megszépülni :)