Szicília

Bár Európa térképét nézegetve Málta csak egy apró pötty a Földközi-tenger közepén, itt élve ráébred az ember, hogy mennyi utazási lehetőség adódik innen. Ilyen opció például Szicília, ami csupán 90 km-re található; 55 perc repülővel, néhány óra komppal.
Egy aktuális Ryanair árzuhanást kihasználva mi is megvettük a jegyeinket.

Bár a legtöbb utazósblog az időjárás miatt nem ajánlja Szicíliát novemberben, mi mit sem törődtünk ezzel. Repülőnk Cataniában landolt, ahol elsőként a kocsibérlés költségei okoztak kisebb nehézséget. Bár előre utánanéztünk a részleteknek, a helyszínen kiderült, hogy mégsem eléggé... :D Bő 50 perces mérlegelés és költségbecslés után végül választottunk. Muszáj volt, mert a nem éppen rövid listánk kipipálása kocsi nélkül nem ment volna.

Kényelmes Fordunkkal nekivágtuk hát az olasz sztrádának, hogy az első szállásunkat elfoglaljuk Palermóban. A csapat tagjai Kathrin, Andrii, valamint Andrii két barátja Julius és Andrew voltak, azaz Németország, Ukrajna, Litvánia és persze szerény személyemben Magyarország.

napsütötte Palermo :)

Palermóban saját bőrünkön tapasztalhattuk meg az Olaszországban tomboló ítéletidőt, volt egy kellemes úszásunk (vagy nevezzük inkább vízben gázolásnak) az airbnb-ig. De ez sem állíthatott meg minket, hogy este még sétáljunk egyet a városban. Másnap délelőtt napfényben is megnéztünk mindent, és hála a felfedezős kedvű, fáradhatatlan útitársaimnak szerintem Palermo összes utcájában jártam. Az ebédet autentikus olasz hangulatban, egy piac melletti kinti kávézóban fogyasztottuk el, én pedig a a paninim, a cannolim és a cappuccinom mellé egy olasz hölgyet is kaptam ráadásként, aki síró gyermekével a karján percekig követelte, hogy inkább adjam neki az egészet, mert éhes.  A lelkiismeret-furdalásommal és az éhségemmel küszködve próbáltam menteni a helyzetet, végül néhány kedves szó és egy-két olasz kiabálás (a részéről) vetett véget a jelenetnek. Amellett, hogy váratlanul ért, jobban belegondolva egyáltalán nem volt meglepő; Palermóban végigsétálva egyértelműen látszik, hogy sokan élnek itt nagy szegénységben.

autentikus olasz kávézó a piac mellett

kilátás a palermói katedrálisról - már hiányzott a hegyek látványa :)

Délután ismét kocsiba pattantunk, hogy szétnézzünk kicsit Palermo környékén is, és bár az idő napos volt, a tengerben fürdést inkább kihagytam. A napot Monrealéban zártuk, ahol kissé fagyoskodva, egy adag sültgesztenyével jártuk be a mesebeli olasz kisvárost.

Második napunk viszonylag korán kezdődött, búcsút mondtunk szerény szállásunknak Palermóban, és kocsival a sziget nyugati része felé vettük az irányt. Első állomásunk Segesta volt, ahol az olasz hegyek gyűrűjében egy gyönyörű görög templomot és színházat jártunk be (vagyis inkább másztunk meg :D ).

a segestai templom

és a színház

Trapaniban ért minket az ebédidő, ahonnan egy rövid séta után indultunk is tovább Agrigentóba. Érkezésünk a naplemente, majd a teljes sötétség idejére esett, de mint fent említettem csapatunkat még a látásviszonyok romlása sem tántoríthatta el attól, hogy zárás előtt egy órával bejárja a híres agrigentói ókori templom romjait.

Aznap esti szállásunk már Catania mellett volt, így még várt ránk egy 2 órás autóút. Jóval éjfél után értünk a Santa Maria névre hallgató faluba, ahol enyhén szólva rosszak voltak az útviszonyok. A szállásunk viszont minden zötykölődést megért! Santa Mariától nem messze, a senki földjén, az Etna szomszédságában egy klasszikus, otthonos olasz vidéki házikó várt minket, terasszal, nagy konyhával és pazar kilátással.

háttérben az Etna :)

A hosszúra sikerült második nap után úgy döntöttünk nem rögtön az Etna megmászásával folytatjuk,  egy kis reptéri kitérővel (Andrew csak ekkor csatlakozott hozzánk) Siracusa felé vettük az irányt. Az idő most is nekünk kedvezett és a hagyományos olasz pizzát is sikerült beilleszteni a napirendünkbe. Természetesen a helyi híres görög színház is a listánkon volt, ami sajnos 7 perccel az érkezésünk előtt bezárt. A csapat kíváncsibb része azonban áthidalta ezt a problémát egy laza kerítésmászással. :D 
Siracusa után a korai hazaérés mellett döntöttünk és fejben már a másnapi túrát tervezgettük. Azt hiszem mindannyiunknak az Etna volt a legnagyobb bakancslistapont a szicíliai út során. Hazaérve kissé babonásan kedves pillantásokat vetettem felé a kertből, hogy holnap is azt a megnyugtató fehér füstöt pöfékelje és ha lehet, az eső se essen. :)

Etna alaptábor
 2 fok, erős szél, szitáló eső,
 de a lelkesedés töretlen

Az Etna Nap reggel 6-kor indult maratoni szendvicskészítéssel, szemdörzsöléssel, hatalmas ásításokkal, utóbbi kettőt a kávé után gyorsan felváltotta az izgatottság. A nap sütött, felhők minimális mennyiségben úsztak az égén, minden tökéletes volt. Kocsival mentünk a kb. 1900 méter magasan fekvő Rifugio Sapienza alaptáborig, ahol csendben megdicsértem magam, hogy a duplapulcsi-softshell kombináció mellett döntöttem. Még az eső is szitált egy kicsit, csakhogy elbizonytalanítson, jelezném nem sikerült.
A túraterven már korábban sokat vitatkoztunk (túrázós kedvűek vs. "kényelmesen jussunk fel a csúcsra"-pártiak). Végül a hely szelleme mindenkiben felébresztette az alvó hegymászót, így csak a felvonóra vettünk jegyet, ami 2400 méterig (a hivatalos kezdőpontig) vitt minket. Sőt annyira vakmerőek voltunk, hogy túravezetőt sem kértünk (minek az ha vannak cserkészek :D), így öten vágtunk neki az Etnának.

vidám turisták az Etna felvonóján

minek ide túravezető? :D

A barnásfekete vulkáni törmeléken, a felhőkön és a néha előbukkanó napon kívül változatlan volt a környezet. A Google Maps-et segítségül hívva megnéztünk egy közeli aktív krátert, ahol még füstöltek a kövek. Azért ez a megnéztük is elég enyhe kifejezés, jó meredeken kellett felmászni, visszafele a bakancsom is megtelt egy kis Etnával, de megérte! A szél többnyire teljes erővel fújt, ami nem segített a hőérzetünkön, de hát minek is az, ha fűt a kalandvágy! :) Minket nagyon fűtött :D

2820 méteren,
 majdnem őszinte a mosolyom

Kb. 2,5 óra alatt jutottunk fel 2900 méterre, ahol azok a speckó buszok is megállnak, amik a kevésbé elvetemült Etna-mászókat fuvarozzák a felvonótól. Ez a csupán 500 méternyi szintkülönbség így hallomásra nem is tűnhet olyan vészesnek, ám a terepviszonyok, az időjárás és a saját állóképességed igencsak próbára tesznek az út során. 2900 méteren szerencsénkre épp elindult egy csapat túravezetővel a közeli kráterekhez, így csendben hozzájuk csapódtunk. Bár az idegenvezetés olaszul folyt, sikerült elcsípnünk néhány infót, plusz én nagyobb biztonságban éreztem magam, miután láttam hogy egy-egy fuvallat akkora felhőket hoz, hogy csupán néhány méterre csökken a látótávolság. Kalandvágyó pajtásaim azonban nem elégedtek meg a túravezető szavaival, megvártuk míg odébb áll és folytattuk utunkat az ismeretlen kráterek felé.

Azért a józan ész egy idő után visszafordított minket és visszacsapódtunk a csoporthoz. Ekkor láttuk meg a "friss vulkáni zóna, belépni tilos" táblát. Csupán 2 cölöp közé kifeszített felirat volt, amiben mi inkább kihívást érzékeltünk, és a srácok stílusosan át is lépték, mintha ott sem lenne. Kathrinnal hezitáltunk picit, aztán csatlakoztunk. Eldöntöttük, hogy fel akarunk jutni a csúcsra, a helyes út pedig innen vitt (a Google szerint). Az eddigi vulkáni törmeléket hamar felváltotta a hó, a szél erősebb lett, a látásviszonyok rosszabbak. Annyira hideg volt, hogy a hajamra ráfagyott a kilélegzett levegő párája és kellemes csilingelő hangot hallatott valahányszor belekapott a szél. :D Csak mentünk tovább, bízva abban, hogy megtaláljuk azt a bizonyos főkrátert. Visszafordulni? Nos ez akkor jutott először eszünkbe, amikor az ösvényünk eltűnt. Az időérzekem itt már elveszett, csak raktam a lábaimat egymás után, mert mindenáron fel akartam jutni, de rá kellett jönnünk, hogy ezt már rizikós lenne megkockáztatni ösvény és túravezető nélkül. Kisebb dilemma után csendesen, talán kissé csalódottan valahol 3000 méter környékén eldöntöttük, hogy visszafordulunk.

vakmerőségemet a 25.sz. Szent Imre Cserkészcsapat szponzorálta

Bár a legeslegtetejére nem jutottunk fel, azért visszafele sétálva igencsak tombolt bennünk az adrenalin meg a boldogság. Így is fantasztikus volt, és legalább már most van egy nyomós okunk rá, hogy visszatérjünk! (nekem tuti!) :) A felvonón durrant is az ünneplős bor (Etna hőmérsékletén hűtött, igazi különlegesség, egyenesen Andrii táskájából) meg előkerültek a szendvicsek.

spontán "megcsináltuk" kép

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy siettünk is vissza a szállásunkra pihenni, nem így volt. Előtte még elugrottunk Taorminába: fürdés a tengerben (Etna után én ezt inkább passzoltam) és egy kis séta a városban. Taormina igazi turistaparadicsom nyáron, az épületek 90%-a hotel vagy apartman, persze olyan stílusban hogy az ne rontsa a hangulatos olasz kisváros imidzsét. Bevallom én ekkor már részben alvajártam, de azért nagyon szép volt. :)
Másnap elváltak útjaink, a srácok még két napot maradtak, mi pedig Kathrinnal Cataniában gyors városnézést tartottunk, majd könnyes búcsút véve Szicíliától repültünk is vissza Máltára.
Szuper "nyaralás" volt, örök élmény marad!

Megjegyzések:

• ha nincs más opció érdemes bekockáztatni a novemberi szicíliai utat, leszámítva az első esti özönvizet nekünk végig sütött a nap (de lehet csak nagy mázlink volt)
• az olaszok (többsége) nem beszél(nek) angolul, így ha nyelvi aggályaid vannak ne legyenek, ha elvárásaid vannak azok se legyenek :D olaszul vagy angolul activityvel lehet kommunikálni
• LEGFONTOSABB: ha ezt elolvastad és a jövőben valamikor szeretnéd megmászni az Etnát szólj, mert megyek én is! :)

Megkésett októberi történések

Hosszabb külföldi tartózkodás esetén, bármennyire is jól érezzük magunkat azt hiszem mindenkinél eljön az a pont, amikor (kicsit) haza szeretne menni. Hol gyengébben, hol erősebben, leggyakrabban az elején, de előfordul, hogy csak később jelentkezik. Változik a napirended, több lesz a szabadidőd, esetleg otthonnal kapcsolatos élmények, impulzusok érnek.
Azt mondják, ha a honvágyon sikerül felülkerekedned, akkor legyőzted az egyik legnagyobb rád váró nehézséget.

A nagy "blogszünet" részben a sűrű teendőknek, később viszont a fentieknek volt köszönhető. Mi tagadás, jelenleg ez is része a "csomagomnak". Ám miközben birkózóm vele az élet azért megy tovább Gozón. :)

Október elején vettem részt az On-Arrival Training-en, amit az adott európai országban (esetemben: Málta) tartózkodó összes EVS önkéntesnek szerveznek. Általában a megérkezésed után néhány héttel/maximum egy hónappal kerül erre sor, de mivel sok szervezethez bármikor lehet csatlakozni az év során, így megesik, hogy 2,5 hónap után veszel részt a tréningen. Cserkész ismerőseimnek külön megjegyzés: olyan ez, mint egy vezetői hétvége - kis töltődés, csapatépítés, élmények, tapasztalatok átbeszélése, inspirációgyűjtés és tanácsok az elkövetkezendő időre.

Az én tréningem Rabatban volt Máltán, ahol 4 napig átmenetileg elengedhettem az "úristen mit főzzek/egyek?" dilemmát, valamint a mosás, a takarítás és a bevásárlás gondjait (éljen a  teljes ellátás, meg a svédasztalos habzsi-dőzsi). Jófej önkéntesekkel találkozhattam, akik különböző országokból, hozzám hasonló motivációkkal érkeztek, de más-más szervezeteknél tevékenykednek. Mindeközben pedig sok új dolgot tanultam Máltával kapcsolatban, és rengeteg ötletet kaptam a jelenlegi programom és a jövőm tekintetében.

friss EVS önkéntesek Máltán :)

na meg a gozoi különítmény :)

Idáig hajlamos voltam azzal indokolni a választásomat, hogy az ERRC profilja némiképp kapcsolódik a tanulmányaimhoz. Az igazság viszont az, hogy a szervezet sokkal több puszta vízimentőzésnél, mentőautóknál, és rendezvények egészségügyi biztosításánál. Talán jelenleg nem 100%-ban olyan irányban tevékenykedem, mint amit az egyetemen tanultam, de nagyon büszke vagyok arra, hogy EVS önkéntesként más területeken is kipróbálhatom magam, és külföldön feszegethetem a határaimat. A másik oldalon bevallom elkezdett "egészségesen" hiányozni a szülészet minden pörgése és adrenalinja, ami megerősített abban, hogy ugyan kell ez a néhány hónapnyi más irány, de ami igazán lázba hoz az még mindig a szakmám! :)
A tréning után feltöltődve, tettre készen tértünk vissza az ERRC-hoz, és az október a szokatlanul szeszélyes időjárás mellett tartogatott nekünk néhány igazán fantasztikus munkát! Az egyik az Újraélesztés Nemzetközi Világnapja (World Restart a Heart Day - október 16.) volt, aminek keretében egy szuper össznépi akcióban vettünk részt Vallettában. A máltai egészségügyi szervezetek összefogtak, becsomagoltak néhány szimulációs bábut meg egy hangszórót és kitelepültek a Parlament épülete elé. Az arra járók a bábuk és a mi segítségünkkel elsajátíthatták az újraélesztés alapjait, amihez a Stayin' Alive meg a Babyshark dododododo adta a ritmust (bizony erre is lehet újraéleszteni, aki esetleg nem ismerné ezt a fantasztikus dalt: https://www.youtube.com/watch?v=XqZsoesa55w). Azt hiszem nagyon sok kínai nyaralós videóban benne leszek, ahogy épp "oktatok" :D de ami egyszerre volt meglepő és igazán inspiráló, hogy rengetegen jöttek oda; érdeklődtek, kipróbálták, esetleg megosztották a tapasztalataikat.

Az október továbbá annyit jelentett, hogy "kizárólag Blue Lagoon", vagyis már csak ezen a helyen vagyunk vízimentős készültségben. A gyakran változó időjárásnak köszönhetően (azt mondják ez volt a legesősebb október évek óta) a turisták mennyisége is változó volt Cominón. Ha viszont előbukkant a nap csak úgy csüngött a nép a sziklákról. A viharos időjárás elsodorta a strandoló zóna határát jelző kötelet, ami stop táblaként szolgált a csónakoknak, jachtoknak és minden egyéb, emberi kézzel nem hajtható vízi járműnek. Akik ennek ellenére mégis bepróbálkoztak, azokat a toronyból éles sípszóval térítettük észhez. Most, hogy a kötél odalett többször kellett minikoncertet adnunk a nap folyamán. Abból sosem sül ki semmi jó, ha összeeresztjük a strandolókat meg a csónakokat...
Ezekben a napokban kaptam meg az első igazi "fáradt úszómat", rögtön egy egész családot! Az öböl túlsó végén (látszólag közel) levő Cominotto sziklacsoporthoz szerettek volna átsétálni, de a víz az út közepén már mély, az áramlatok erősek ők pedig a nem túl magabiztos úszástudásukkal kisebb pánikba estek. Rögtön kiszúrtuk őket és igazán büszke vagyok, mert ez egy valódi Baywatch-os jelent volt a részemről: se rajtam maradt rádió, sem fejemre szorult pulcsi - csak én, a rescue can, és már ugrottam is a vízbe. Az anyuka és az egyik kisfiú jutott nekem, Dusan pedig ment a másik kisfiú megmentésére. A visszaút felénél konstatáltam, hogy az áramlatok bizony minket sem kímélnek; észre sem vettem, de elkezdtünk kisodródni az öbölből. Szerencsémre jött a segítség, így az anyukát egy külön rescue can-re helyezve már könnyebben tudtunk megküzdeni a sodrással. Igazi hero-nak éreztem magam ezek után, méltó lezárása volt a nyári szezonnak.

az utolsó műszak legszebb pillanatai és örök kedvencem, a csónakút :)

Októberben került megrendezésre az International Underwater Photography Competition (azaz a nemzetközi víz alatti fotóverseny). Különböző országokból érkeztek profi búvárok, még profibb kamerákkal (amik inkább, mini űrhajókra hasonlítottak), hogy alámerüljenek és Comino másik népszerű partjánál Crystal Lagoonnál, illetve Dwejránál készítsenek fotókat. A verseny kétnapos volt, zsűrivel, kategóriákkal és komoly szabályokkal, mi pedig jó vízimentősként (és némiképp képzett búvármentősként) a csónakon ringatózva vigyáztunk a résztvevőkre :)

valahogy így :)

Teendőnk ugyan nem akadt, így volt lehetőségem kipróbálni a csónakvezetést (az előzményekhez tartozik, hogy pusztán poénból elvégeztem az ERRC elméleti tanfolyamát), aminek eredményeként kemény 5 csomóval szeltük a vizet, különböző kanyarodási technikákat gyakorolva és nyolcas alakzatokat rajzolva a felszínre. Előtörtek a kezdeti autóvezetős óráim emlékei :D Ki tudja, lehet még jól fog jönni ez az extra tudás! :)
Az idei hónapban a hab a tortán mégis az a 4 nap volt, amikor otthonról látogatókat kaptam. Mert lehetnek bármennyire csudajófejek az itteni arcok, az otthoni barátaimat ezer máltaira sem cserélném el! :)