Roadtrip, és a cseppet sem szürke hétköznapok

A megérkezésem óta tervezünk egy máltai kiruccanást a lakótársaimmal. Az eltérő időbeosztásunk miatt sokáig mindez csak elméleti ötletelés volt, ám amikor Andrii unokatestvére, Igor egy teljes hétre Gozóra látogatott, ismét felcsillant a lehetőség. Már csak össze kellett egyeztetnünk a szabadnapjainkat... pont mint egy családi nyaralásnál. :) Miután nagyjából mindenkinek sikerült kisakkoznia két napot, béreltünk egy kocsit és nekivágtunk a szomszédos szigetnek.

a kis KIA Piccanto-nk tökéletesen illett a környezetbe :)

A kezdő csapat Andrii, Igor, Richard és én voltunk (Kathrin munka miatt csak este tudott csatlakozni). Andrii már kétszer is megjárta Máltát kocsival és mivel a "mit szeretnétek megnézni?" kérdésre az egyhangú "mindent" volt a válasz, rábíztuk a roadtrip helyszíneket. :) Én meg is nyertem a navigátor szerepét, ami kellő izgalommal (azaz inkább félelemmel) töltött el egy számomra teljesen ismeretlen szigeten, ahol a körforgalmak aránya még Érdnél is nagyobb (ez bizony nagy szó..!), ahol minden utca ugyanúgy néz ki, és ahol még mindig a bal oldalon közlekednek. (ezt továbbra is nehezen dolgozom fel :D )

Sorra vettük hát a népszerűbb és a kevésbé ismert helyszíneket, miközben a roadtripek Murphyje is beleszólt az életünkbe: Igor talpa egy fémdarabnak köszönhetőn szétnyílt Popeye Village-ben, a kezdeti elsősegély után végül három öltéssel össze kellett varrni Mostában, majd a nap végén lett egy óriási defektünk Mdinában. Ezt leszámítva olyan helyeken jártam, amikről nem is tudtam, hogy léteznek és valaha eljutok oda! A sziget széléhez közeledve hatalmas sziklák veszik át az uralmat, amikről ha körülnézel csak a végtelen hullámzó tengert, és a hasonlóan kék eget látod. Olyan ez, mintha a világ végén állnál és néznél a végtelenbe, pedig csak egy kicsi szigeten vagy a Földközi-tenger kellős közepén :)

Most, mikor ezt írom lassan 8 hete élek itt, amire a roadtrip alatt döbbentem rá igazán. A kezdeti rohanásban, majd a képzések és a munka forgatagában csak úgy telt az idő, egyre kevésbé volt lehetőségem új helyeket felfedezni. Ebben a 2 napban instant mennyiségben visszakaptam a lélegzetelállító "váó!" érzést és újra meg újra rácsodálkoztam milyen fantasztikus ez a hely! Bár az ukrán-olasz-német-magyar meglehetősen vegyes csapatösszetétel volt, jól összekovácsolódtunk az út során. :)
A következő rövid videó Richard munkája:

Első napi helyszíneink többek között Coral Lagoon, Popeye Village, Mosta, Rabat, és Mdina voltak. Az estét a parton, egészen pontosan Gnejna Bay-en töltöttük hálózsákostul a homokba süppedve.

Popeye Village

Mdina

Másnap reggel 7-kor az első napsugarak ébresztettek és kapásból egy reggeli úszással indítottunk :) Sajnos Igor lába közel sem volt roadtripre alkalmas állapotban, így hosszas dilemmázás után úgy döntöttünk, hogy Andrii hazaviszi Gozóra, délután pedig visszacsatlakozik hozzánk. A második napunk így kicsit feldarabolódott, és a kelleténél többször navigáltam Málta különböző pontjaiból Cirkewwa kikötőig (már csukott szemmel is menne), de ez sem állhatott a felfedezős kedvünk útjába! Andrii távollétében Richard vette át a sofőr szerepét, aki ahhoz képest hogy sosem vezetett a "rossz oldalon" nagyon jól csinálta! Én továbbra is navigáltam, Kathrin pedig az ablakon át kémlelve adta az instrukciókat, hogy hol álljunk meg egy fotó, vagy csak a látvány kedvéért. :)

Állomásaink a Dingli-sziklák, Blue Grotto, Marsaxlokk kikötő, Marsaskala, egy St. Peter's Pool melletti sokkal királyabb hely (snorkel paradicsom :D), egy máltai teherhajó kikötő (Malta Freeport) és számos egyéb random helyszín voltak.

Dingli-sziklák

Blue Grotto

Marsaxlokk

az a bizonyos snorkel paradicsom :)

Este a hangulatos, óriás jachtokkal teli Birgu, illetve a helyi szórakozónegyed St. Julians (azon belül is Paceville) felé vettük az irányt. Paceville-be belépve érezhető igazán a Málta-Gozo kontraszt: Margit-körúti esti nyüzsgés vegyítve egy csipetnyi Las Vegas érzéssel, meg felhőkarcoló-effektussal és rengeteg jól öltözött fiatallal. Rólunk az utóbbi nem volt elmondható, a bőrünkre rakódott tengeri só, a túratáska, meg a félig vizes haj nem épp a legmegfelelőbb outfit ide, de egy sétát azért megért a hely. :)

még a nyüzsgő Paceville-ben is érdemes kiülni a partra

Estére már az én navigáló agytekervényeim is kezdtek elfáradni, így bekapcsoltuk a kellemes női Google-hangot és segítségével hajnali 2-kor már száguldottunk is a komp felé. Két fantasztikus  és eseménydús nappal a hátunk mögött azt hiszem mindannyian boldogan zuhantunk az ágyba. :)

állomásaink :)

Az élet eközben Gozón sem állt meg és a két napos szünet után ismét várt ránk a vízimentős torony, meg az ellátásra szoruló strandolók. Végre tevékenykedhettem kicsit Xlendi Bay-en is, ahol amióta kb. egy hétig fürdési tilalom volt valami szennyvíz-vészhelyzet miatt, naponta legalább tízszer kapunk vízminőséggel kapcsolatos kérdéseket. Az érdeklődés másik fele (természetesen) a medúzákra irányul. Ezek a fránya jószágok ugyanis ha egyszer bejutnak Xlendire, a szűkebb sziklás part miatt nehezen találnak ki, és előszeretettel csípkedik az ártatlanul fürdőzőket.

Xlendi, ahol olykor medúza diktatúra van

Xlendi extra szolgáltatásai közé tartozik Finn, aki egy igazi lifeguard-macska

kis termetüket csípésük erejével kompenzálják...

A vízimentőzés mellett továbbra is aktívkodom az elsősegélynyújtós fronton is, ami színt és változatosságot visz az amúgy sem szürke hétköznapokba. Kathrinnal sikerült lecsapnunk egy máltai céges medencés partyra, ahova két vízimentőst kértek. (nem ér nevetni, ez halálkomoly!) A szokásos máltai kaland-faktor itt sem maradhatott el. A komp után egy kellemes légkondicionált taxi várt ránk, ami az esti dugó miatt fél órás késéssel érkezett meg Sliema-ba. Mint kiderült két ugyanolyan nevű szórakozóhely is van itt, medencével viszont csak az egyik rendelkezik. Mondanom sem kell, hogy nem ott landoltunk, ahol kellett volna és kissé furán néztek ránk a bárban, mikor közöltük, hogy vízimentősök vagyunk, jöttünk dolgozni, hol a medence? :D Negyed óra séta után végül megérkeztünk a megfelelő helyre, ahol a főnök már tűkön ült és közölte, hogy késtünk.. (na ő tuti nem máltai). A helyszín viszont szuper volt; medence, pálmafák, nyugágyak, barbecue, zene, 2 méterrel arrébb a tenger, egyszóval minden, ami egy jó céges bulihoz kell. Fejben felkészültünk a lehetséges baleset-variációkra, amit az alkohol-medence kombináció okozhat, de szerencsére nem volt ránk szükség. Hajnali egykor el is engedtek minket, ám mint az kiderült a taxink csak hajnali 2-re lett megrendelve, így hát betértünk a közeli McDonald's-ba, hogy akkorra már korgó gyomrunkon enyhítsünk kicsit.
Az idefele út után nem voltunk benne egészen biztosak, hogy a hajnali taxis melyik helyszínen vár majd minket, de némi telefonálás és séta után sikerült megtalálnunk egymást. Persze a 2:30-as kompot 10 perccel lekéstük, a következő pedig 4:00-kor indult (volna). A váróban kissé reményvesztetten támadtuk le a kávéautomatát, én pedig enyhe lelkiismeret-furdalással írtam az sms-t koordinátorunknak Carlnak, aki a lelkünkre kötötte, hogy szóljunk ha tudjuk melyik komppal jövünk, mert kijön értünk a kikötőbe kocsival. Carl, amellett hogy extrán segítőkész és mindig lehet rá számítani, szerencsére nem szívbajos, és 20 perccel az sms-em után már jött is a telefon, hogy álljunk ki a kikötő melletti kis placcra, mert átjön értünk a mentőcsónakkal. Így történt, hogy hajnali 3-kor a Lifesaver fedélzetén már hasítottunk is Gozo (és a pihe-puha ágyunk) felé. :)

Vigyázz, kész, lifeguard!

A Youth Camp után mindenki kicsit fellélegezhetett, nekünk pedig elkezdődött a vízimentős képzésünk. Öten vettünk részt a tanfolyamon: Kathrin, Richard, Leonardo, Dusan és én. A srácok mind kizárólag vízimentőzni jöttek az ERRC-hoz; Richard Olaszországból, Dusan Szerbiából, Leonardo pedig Németországból (ő már 2 éve Gozón él a családjával).

Az első egy hét elméleti órákkal telt, illetve a demons bábukon gyakoroltunk. Felfrissítettük az elsősegélynyújtós tanfolyamon szerzett ismereteinket, megtanultunk csapatban újraéleszteni, külön kurzuson gyakoroltuk hogyan kell helyesen használni a félautomata defibrillátort (AED), traumás és gerincsérült mentési, illetve ellátási technikákat sajátítottunk el (TFR - trauma first response), majd a végén mindenből vizsga volt.

Új kisbarátommal, a Rescue Cannel 
Hondoq Bay-t kémleljük :)

Hondoq Bay

A második héten a fentieket áthelyeztük a vízre, meg a vízpartra; Hondoq Bay-en és Marsalfornban gyakoroltunk. Leszámítva a brutál leégést (amit minden nyáron legalább egyszer sikerül összehoznom) ezeket a napokat élveztem a legjobban! Bár a szülésznőség révén van valamennyi háttértudásom, ami a sürgősségi ellátást illeti (főleg a tengeren) nagyon sokat tanultam ez alatt a 2 hét alatt. Az ERRC-s vízimentők komoly felszereléssel és felkészültséggel dolgoznak a partokon. Bár Gozón is működik a helyi mentőszolgálat, nincs olyan jellegű területi lefedettségük, mint otthon. (Csupán egy kórház van, ahogy Máltán is.) Ha valami történik mi vagyunk az elsők, akik elkezdik az ellátást, legyen szó újraélesztésről, gerincsérülésről, elfáradt úszóról, vagy egyszerű medúzacsípésről. Cominon még extrább a helyzet, onnan nagyobb baj esetén csak csónakkal (vagy helikopterrel) tudjuk elszállítani a sérülteket. Éppen ezért a létező összes baleseti variációt gyakoroltuk sekély vízben, mély vízben és a parton is. Jó hangulatban teltek a tréningek; a hullámzó tengeren felcsatolni egymást a hordágyra nem is volt olyan egyszerű.

Eközben Gozo legtöbb települése az egyik legnagyobb ünnepre a Santa Marija feast-re készült. A máltaiakról tudni kell, hogy imádják ezeket az ünnepeket (helyi szóhasználatban festa-kat). Ilyenkor felöltik a szépen kivasalt öltönyt, meg a legcsinosabb koktélruhát (amit mi otthon esküvőkre veszünk fel), Karácsonyt idéző módon feldíszítik az utcákat, még több tűzijátékot lőnek fel (nappal is), és mivel általában ezek az események valamelyik szenthez kapcsolódnak, szent szobrokat cipelnek körbe zenekaros kísérettel, torkuk szakadtából énekelve. A megfelelő hatás érdekében érdemes becsatlakozni a tömegbe és hagyni, hogy magával sodorjon a sok ünneplő máltai, óvakodni kell viszont a teli poharakat lóbálóktól, akik időnként bőkezűen öntözik a népet az italaikkal... Kicsit szokatlan az otthoni csendesebb ünnepek után egy ilyen harsányabb vallási eseményen részt venni, de egy biztos: a máltaiak tudnak ünnepelni! És sosem spórolnak ha a tűzijáték mennyiségéről van szó...

A feast után az utolsó vízimentős kurzuson a búvármentést gyakoroltuk. (Ez sajnos csak akkor opció, ha már a felszínen vannak, lemerülni nem tudunk értük.) Egy egész szombatot töltöttünk Xlendi Bay-en, ami a víz alatti sziklás látvány miatt amúgy is kedvelt célpont a búvárok számára. Igazi búvárokon gyakoroltunk, akik türelmesen tettették az eszméletlen sérültet és hagyták hadd ráncigáljuk ki őket a csónakra újra meg újra. :)

kedvenc részem továbbra is a csónakról a vízbe ugrás :)

Az ERRC Water Rescue részlege ezek után elég képzettnek tartott minket ahhoz, hogy kimehessünk a partokra dolgozni. Bár Gozón több helyen is lehet fürdeni, csak a legforgalmasabb, legnépszerűbb partokon van vízimentős szolgálat: Mgarr Ix-Xini, Ramla, Hondoq, Marsalforn, Xlendi, valamint Comino szigetén a mindig zsúfolt és eseménydús Blue Lagoon, illetve a csendesebb Santa Marija Bay.
Forgalomtól, illetve partmérettől függően 2-3 vízimentő dolgozik egy helyszínen (Blue Lagoonban 6, azt hiszem ez mindent elárul. :D). Rádión keresztül kommunikálunk egymással, illetve a két koordinátorral, akik az ERRC bázisán ülnek. Az olykor máltai szavakkal kevert angol nyelv mellett (ami még érthetetlenebbé válik ha a száguldó mentőcsónakról érkezik a forgalmazás), hivatalosan a NATO fonetikus ábécéjét használjuk a helyszínek és a személyek meghatározására.

Az első napom Santa Marija Bay-en telt csendben és nyugalomban. Volt időm átvenni a napi rutint a felszerelés ellenőrzésétől, a sérülések feljegyzésén át a zászlók váltogatásáig. Délelőtt pedig még egy nagyobb vihar is lecsapott a szigetre. (A második alkalom, hogy esik, amióta itt vagyok.)

Santa Marija Bay (vihar után)

A Cominon dolgozó vízimentők minden reggel Gozóról, Mgarr kikötőből indulnak közösen a szigetre az ERRC-s mentőcsónakkal (Lifesaver). Nincs is annál jobb ébresztő, mint mikor a száguldó csónakon a sós tengervíz az arcodba csapódik!

Mgarr Kikötő

Lifesaver

Az első Blue Lagoon-os műszakomon minden ottani sztori és legenda értelmet nyert. A medúzacsípések aránya itt napi 100-120. Ülsz a toronyban és már szinte látod a közeledő emberek arcán, hogy miért jönnek. Az ecetes spriccelős üveg garantáltan hozzád nő. Minden helyszínen külön füzetben vezetjük a könnyebb és a súlyosabb sérüléseket a páciens adataival. Na a medúzacsípéseket Blue Lagoonban csak strigulázzuk. Emellett a sziklás helyszín és a túlzsúfoltság miatt akadnak vágások is szép számmal, vakmerő úszók, akik átúsznak az öböl másik végébe, de visszafele már nem bírják, továbbá sziklákról meg csónakokról ugráló vagány gerincsérült-jelöltek.

Blue Lagoon reggel 10-kor, rohamra készen

Blue Lagoon 12-kor, mozdulni alig lehet...

Mgarr Ix-Xiniben ellenben garantáltan megáll az idő... vagy biztosan csiga lassúsággal telik. (Leszámítva a torony melletti sziklán rohangáló gyíkok aktivitását, semmi érdekes nem történik.) Ráadásul oda még a busz sem jár, így egy jó 45 perces séta a reggeli bemelegítés. Az út során cserébe megbizonyosodhatsz arról a tényről, amit Gozóval kapcsolatban mindenki állít: nincs olyan pont a szigeten ahol ha körbenézel nem látsz legalább egy templomot!

Mgarr Ix-Xini, a legnyugisabb part a szigeten

Ramla Bay-hez is volt szerencsém az első héten, egy még nagyobb vihar kíséretében. Mivel Gozón nincsenek felkészülve sem az esőre, sem a hidegre (azaz nincs az utakon vízelvezető rendszer, és a házakban központi fűtés), így ha esik az utca komplett folyóvá változik. Ramlán konkrétan ömlött be a víz az útról a homokos strandra, majd a tengerbe. Ez amúgy az egyik legnagyobb homokos partja Gozónak, a legmagasabb vízimentős toronnyal, hogy amennyire csak lehet belássuk az egészet.

Hondoq Bay a ugrálós kedvűek kedvenc helye. A vízimentős torony pont az ugrásra kijelölt hely mellett van, kb. 7 méterrel a tengerszint felett, így a 8,5 órás tengervizslatás mellett szemtanúja lehetek a bátor apukák ugrás előtti tétovázásának, az önjelölt olimpikonok szaltóinak és a megunhatatlan klasszikus bombáknak (várva hogy mikor történik valami).
Bár az első vízimentős hét intenzív volt, a sok újdonság, meg az egészséges izgalom mellett összességében nagyon élvezem az új terepet! :)